A szépirodalom sajátos kommunikáció. Tartalma mélyebb, sűrítettebb, eredetibb, mint a hétköznapi közlésfolyamaté. Alapja szintén a mindennapokban használt köznyelv, de alkalmazása, vagyis a szépirodalmi stílus minden más nyelvhasználati módtól eltér. Így a használatban megkopott vagy automatikussá vált kifejezéseknek új szint adnak: tudatosabbat, mélyebbet, többértelműt. A stilisztikum gyakoriságának és egy-egy elem nagy stílushatásának a titka rendszerint az, hogy a művész bizonyos pontokon tudatosan eltér a köznyelvi beszéd megszokott szabályaitól.
Két alapvető törekvés jellemzi: a képszerűség és a feszültségkeltés és -oldás. A képszerűség legalapvetőbb eszköze a metafora. A metafora egyik tagja a nyelvben szokásos fogalmi megnevezéssel rendelkezik, a másik képi természetű (pl.: kezed elalvó nyírfaág).
A fogalmi megnevezés és a képi megnevezés összekapcsolásának alapja a két szó jelentésének és a szót körülvevő képzettársításnak az érintkezése. A két elem jelentése a szövegben összevillan, egymásban játszik, azonosul, de különbözik is. A metafora tehát nem egy irányban ható, hanem kölcsönhatásra épülő kép. Hatásában szerepe van annak, hogy mekkora a jelentésbeli távolság és milyen jelentésbeli osztályba tartoznak a metafora elemei. A metafora a szemléletességnek és az érzelmi, hangulati sűrítések eszköze. Lehet egytagú, ekkor egyetlen különálló kép, pl.: nedvesorrú kis rügyek. Lehet teljes metafora is, ez az alapmetaforából szerteágazó komplex kép.
Az olyan metaforát, amelyben a kifejezendő nem élőlény, a képi mozzanat pedig élőlény cselekvésére, tulajdonságára utal, megszemélyesítésnek nevezzük.
A metaforikus képekkel sokban rokon a hasonlat. Szerkezetében azonban különbözik a metaforáétól, rendszerint három tagból áll: a hasonlítottból (fogalmi sík), a hasonlóból (képi sík) és a bennük lévő közös vonásból. Lehet egyszerű mondat és összetett is.
A szinesztézia többnyire hangulati hasonlóságon, ritkábban érintkezésen alapuló kép. Egy valamilyen érzékterülethez kapcsolódó fogalmat kapcsolunk össze egy más érzékterületről származó szóval. Pl.: fehér csönd, hűs fény.