A világban, környezetünkben jelek és a belőlük felépülő jelrendszerek segítségével igazodunk el. Minden jelnek számít, aminek jelzésértéket tulajdonítunk, vagyis a közlés, a kommunikáció szándékával fel akarunk használni. A legegyetemesebb, mindenki által ismert jelrendszer a nyelv jelrendszere. A jel, mindig valamilyen érzékszervünkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, amely mindig egy másik, önmagán túli jelenségre utal. Pl.: a "H" betűt látjuk:
- gondolhatunk a "h" msh-ra (zöngétlen, gégehang stb.)
- H: a korház jelölése
- a H: Magyarország felségjele.
A jelentést meghatározza az adott jel. (ld. példákat). A jelek sohasem elszigetelt elemek, hiszen több jel logikailag és grammatikailag való összekapcsolása a jelrendszer.
A jelek legjellemzőbb tulajdonságai:
1. érzékszerveinkkel felfoghatók
2. önmaguknál többet jelentenek
3. egyszerűbbek, mint a valóság (pl.: msh)
4. egy kisebb, vagy egy nagyobb közösség jeleként tartja számon őket
5. jelrendszerbe illeszkedve (vannak használati szabályaik)
6. emberi érintkezésben valósulnak meg.
Tudományága a szemiotika nyelvtudomány. A világ és a környezetünk összes jele rendszerezhető:
- jelentés: amit a jelenségnek tulajdonítunk, hangsorral fejezzük ki
- jelölt: jelenség, dolog, fogalom, a valóság egy darabja
- jelölő: jeltest, hangalak, vagy nyelvi forma.
Másik felosztása a nyelvnek, hogy milyen alapon idézi fel a jelölő a jelölt dolgot (a jelölő és a jelölt kapcsolata szerint):
- index: az index kapcsolatban van az adott dologgal, jelenséggel (pl.: a tűz indexe a füst; a láb indexe a lábnyom)
- ikon: képszerű viszony, tényleges hasonlóság alapján idézi fel a jelöltet (pl.: egy állat képe felidézi az állatot)
- szimbólumok: társadalmi megállapodás, vagy hagyomány alapján értelmezhetők (pl.: közlekedési táblák).

A nyelvi jeleket hangsor segítségével jelenítjük meg. A hangalak és a jelentés kapcsolata: a legtöbb szóban hagyományon, vagy megszokáson alapul. Nem reális összefüggésen, de vannak melyeknek kapcsolata között reális összefüggés van pl.:
hangfestő szavak: ballag, futkos, süvít
hangutánzó szavak: dörmög, cincog, vonyít

- Egyjelentésű szavak: a jelentéshez egy hangalak kapcsolódik: pl.: ablak, asztal, ház.
- Többjelentésű szavak:
a: azonos alakúak: egy hangalakhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban két jelentés szófaja is más. Pl.: terem, vár, ég.
b: nyelvtani azonosalakúság: toldalékozás lévén alakul ki ugyanaz a hangsor, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban. Pl.: háló: fn. háló: melléknévi igenév.
c: többjelentésű szavak: egy hangsorhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések között kapcsolat van. Pl.: toll, körte, tanács.
- Hasonló alakú szavak. Tagjai rendszerint közös tőből származnak, de más képzővel kapcsolódnak össze. Pl.: egyenlőre-egyelőre.
- Egy jelentéshez több hangalak. Ezek a rokonértelmű szavak. (pl.: alszik-durmol; burgonya-krumpli; kukorica-tengeri; szalad-fut-rohan.

Jelrendszerek fajtái:
- füstjelzés, zászlójelzés, dobjelzés, jelnyelv.
Jelrendszer szintjei:
1. legalsó szint a fonéma: beszédhang. Önálló jelentéssel nem bír.
2. morféma: több fonémából épül fel. Szóelemnek is hívják: ilyen az igekötő, toldalékok.
3. lexéma: két morféma jelentésbeli és grammatikai összekapcsolása. Ezt szótári szónak nevezik. Nyelvhasználatban a szóalak a neve: glosszéma.
4. szintagma: szerkesztett jelek. Pl.: vadat lő, piros szoknya.
5. mondat: összetartó ereje logikai kapcsolat. Szerkesztett jelekből áll.
Átmeneti szintek:
- álmorféma: pl.: házak: alakilag morféma, funkcióját tekintve fonéma
- állexéma: pl.: igekötő, névelő. Alakilag lexéma, funkció morféma
- álszintagma: lexéma+állexéma. Pl.: az asztal. Alakilag szintagma, de funkc. tekintve lexéma
- álmondat: összetett mondatok mellékmondata. Alakilag mondat, funkc. tekintve szintagma.

A mondat a beszéd legkisebb egysége, de nem önmagában áll, hanem egy nagyobb egységnek, a szövegnek láncszemnyi részeként. A közlésfolyamatban minden mondatban kifejeződik, a beszélőnek a valósághoz való viszonya és az a szándéka, hogy a hallgatóra beszédével milyen hatást tegyen. Ennek megfelelően a mondat jelentése többrétegű:
1 rétege: a mondatot alkotó nyelvi jelek jelentésének összessége, ezt mindig árnyalja, gazdagítja a beszédhelyzetből származó másodlagos jelentés. E kettő együtt a mondat tartalma.
2. rétege: az a szándék, amelyet a beszélő mondatával meg akar valósítani. Pl.: tájékoztat, felhív, kér, visszautasít, feltételez, érzelmet fejez ki.
3. rétege: az a szándékolt hatás, amelyet a mondat a hallgatóra gyakorol. Pl.: megnevetteti, elgondolkoztatja, cselekvésre készteti.

A szöveg: a mondatok sorozatát akkor tekintjük szövegnek, ha megvan a szövegszerűség legfőbb követelménye: a tartalmi egysége, előrehaladása és a lezártság. Ezeket az ún. lineáris kohézió biztosítja. A szöveg tartalmi, jelentésbeli kapcsolatát a globális kohézió biztosítja. Ugyanazokra a valóságelemekre vonatkozó nyelvi elemek a szöveg témája, az újvalóságelem a réma. Minden szöveg szól valamiről, tehát van témája, tárgya. A hozzá tartozó szereplők mintegy behálózzák a szöveget. A szövegben valaki kifejt valamit, körüljár egy kérdést, fölvet és megold egy problémát. A téma folyamatos jelenlétét szolgálják a kulcsszók, előre, majd visszautaló szók. A téma megjelölésében fontos szerepet tölt be a cím. A cím nem a szöveg része, hanem rámutat a szöveg egészére.