Katona József nemzeti drámánk megteremtoje, aki szerepet játszott a pesti színházi élet kialakulásában. Fo muvét 1815-ben egy kolozsvári drámapályázatra küldte be, de végso alakjában 1819-ben készült el. A hazai drámairodalom Katona fellépéséig csak kevés jelentos alkotással dicsekedhetett. A korabeli divatos német lovagdrámák a Sturm und Drang szellemében íródtak: a gonoszság és a nagylelkuség érzelmi szélsoségeire épültek, általában retorikus nyelvu szerelmi történetek voltak.

Katonát leginkább ez a típusú szereplo foglalkoztatta, az ún. mindenkori “második ember”, aki tehetsége, önzetlensége révén az uralkodó mellé kerül, majd meghasonul a hatalommal és annak további szolgálata helyett lelkiismerete parancsát követi. Ilyen szereplo Bánk, a nagyúr, a Bánk bán c. drámában.

Másreszt Katona, aki jogi tanulmányokat folytatott, az állami életet a társadalmi szerzodéstol származtatja, azt örök érvényunek, felboríthatatlannak tartja. Tehát jogtalan minden lázadás! Katona szerint: az uralkodó ellen való lázadás vad indulatokat szabadítana el, és nagyobb szenvedések, pusztítások lavináját indítaná el. (Ezt követhetjük nyomon minden jelentosebb drámájában)
Bánk minden téren a zsarnoksággal kerül szembe. A foúr különbséget tesz jó és rossz uralkodó között. Gertrudis rosszakaratú uralkodó. Bánk abszolút királyhu, Endrét tiszteli, nem ellene lázad, hanem a zsarnokság megtestesítoje, Gertrudis ellen.

A zsarnokság Bánkot személyisége minden vonatkozásában megsérti. Lelki összeomlása a bosszú ellene forduló következményei miatt történik. Gertrudis megölésekor még bizonyos igazában:
“Örvendj becsületem!” Az utolsó szakasz elején még bátran vállalja tettét a király elott, úgy érzi, jogosan cselekedett. Petúr halála pillanatában azonban megátkozza az “orozva”, alattomosan gyilkolót. Bánkot ez megingatja. Elbizonytalanodik, s Melinda holteste láttán végleg összeroppan. (“Nem ezt akartam, nem ezt”). Bánk jogilag nem büntetheto, de a sors rajta beteljesedett. A címszereplo áll mindvégig az események középpontjában: minden ero rá irányul, minden sérelem egyben ot is sérti. A király távollétében az o kezében van a legfobb hatalom, még sincs a királyi udvarban, mert G. királyno igyekszik távol tartani, mivel minden hatalmat a saját kezében szeretne tartani. A kiemelkedo hosök gyanútlan jóhiszemuségével fogadta el Bánk ezt a megbízást és hozta fel feleséget a királyi palotába.

Ezzel az emberrel és az egész magyar nemzettel kerül szembe G., a hatalom mániákusa. Bánkban a királyné és a magyarság szembenállása tudatosodik, amikor titokban visszatér országjáró körútjáról. Megdöbbenti az országos nyomorúság, az udvari dozsölés közötti ellentét, de az igazi csapás a férjet, a magánembert éri.

Lényeges a késobbi megértés szempontjából, hogy Katona hogyan jellemzi Bánkot: “Nemes méltóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott tuz, mely minden pillanatban kitörni láttatik.” Ez a fojtott tuz tör felszínre, mikor meghallja Petúrtól:
“Jelszónk lészen: Melinda!”. Döbbenetében csak Melindára és a rá leselkedo veszélyre tud gondolni. Életének értékei közül Melinda a legfobb, s éppen ezért bukásának is csak Melinda által lehet bekövetkeznie.

Melinda elveszítésének esetleges lehetosége olyan sokkhatást vált ki Bánkból, hogy az egész elso felvonás folyamán gyötrodik, képtelen a döntésre, tudatos cselekvésre. (Az elso felvonásbeli élmények felzaklató hatása indítja el Bánk életének drámáját.) Majd összeszedi magát, s gyökeresen megváltozott emberként áll elottünk. Nem nádorként, még csak nem is férjként, hanem puszta lelke szerint akar cselekedni. Tetteit csupán a haza és a becsület parancsa fogja irányítani.

A továbbiakban drámai küzdelem bontakozik ki régi énje és új elhatározása között.
Bánk az éjjel elmegy Petúr házába, az összeesküvokhöz. Átérzi ugyan a fonemeseket ért sérelmeket, hiszen maga is arisztokrata, mégis leszereli az összeesküvést. Bánk itt a nemesek között a szegények, az ártatlanok képviseloje, miattuk ellenez minden eroszakos megmozdulást.
A hazát megmentette, de ugyanezen az éjszakán veszti el családi boldogságát, Melindát. Biberach hozza a hírt. Bánk elso reagálása, hogy megöli Ottót, majd rohan haza, hátha még nem késo, s meg lehet gátolni a szörnyuséget.

Késon érkezett (III. felvonás). Bánk úgy viselkedik, mint aki széttépte a családhoz fuzo kötelékeit, hazugnak nevezi feleségét, s megátkozza kisfiát. A térdeplo, az atyaátokra sikoltva felugró Melinda magatartásán a téboly jelei mutatkoznak. Bánk is felismeri ezt, a feldühödött indulatok közé kezd beszivárogni a szánalom.

Amikor Melinda azzal a tébolyult rögeszmével rohan el, hogy megátkozott gyermekét Gertrudistól követelje vissza, Bánk elkezd magában töprengeni: “És a királyné álmos volt! Nem-é?”. Befészkeli magát agyába a gondolat, hogy a királyno a kerítono szerepét játszotta el. Itt merül fel eloször Gertrudis megölésének szándéka. Ha most ölné meg Gertrudist, akkor szemünkben nem válna tragikus hossé, hanem csak férji sérelmét megtorló kisszeru gyilkossá. Csak egy bosszúálló lenne. Ettol azonban az író megmenti ot. Tiborc panaszáradata feltárja a magyar parasztság szörnyu nyomorát, s ez most egybevág saját sérelmével. Tiborc minden szenvedés okaként az idegeneket s Gertrudist jelöli meg. A végso tetthez, a királyno meggyilkolásához Tiborc és a parasztság, a nép szenvedése adták meg a végso lökést, s Bánkban a személyes sérelem fölé kerekedik a Petúrok és Tiborcok személyes panasza.

Bánk a királyné elott is megtagadja feleségét, mégis mikor meglátja a beteg Melindát, képtelen tovább hadakozni szerelme ellen, átöleli, s Tiborccal kísérteti haza. Ez a feltétlen és végleges szerelem a középpontja tulajdonképpen a dráma érzelmi, indulati világának. Ez a keseruség, a boldogság elvesztése miatti fájdalom döfi Gertrudisba a tort. Bánk ítéletét a haza (Petúrok, Tiborcok) és a becsület (Melinda) együttes parancsa kényszerítette ki: tette jogos büntetés volt.

Bánk azonban a gyilkosság után nem diadalt érez, feltámadnak régi énjének kétségei: helyesen cselekedett-e, megoldotta-e ezzel a haza gondjait amikor lemosta becsületének mocskát? Megrémül tettének várható következményeitol. (Félelmei nem voltak indokolatlanok: késobb Petúrt egész családjával együtt ártatlanul végezték ki.)

Az V. felvonásban B. újra rendbeszedte lelkét, újra magabiztos. Büszkén és öntudatosan vállalja a gyilkosságot. A hazát mentette meg, ezzel erkölcsileg felmagasztalódik.

Az V. felvonásban lezárul a drámai küzdelem: Bánk ellenfele, Gertrudis halott, a királlyal pedig nem száll szembe, nem harcol felkent királyok ellen. B. legfobb célja bebizonyítani tettének jogosságát, azt, hogy a királyné halála szükségszeru volt, különben zendülés és polgárháború pusztította volna el az egész országot.

Az érvek és bizonyítékok súlya alatt a királynak is meg kell hajolnia. B. tehát jogosan és törvényesen ítél: “Magyarok! Elobb mintsem magyar hazánk, elobb esett el méltán a királyné!”

Bánk tehát diadalmas nemzetmegmento hos lehetne, mégis összeomlik. Mikor a király elobbi szavai elhangzanak, lelkileg halott. Nem erkölcsileg bukott el! A legszörnyubb csapás a halott Melinda látványa: élete egyedüli és egyetlen értelme veszett el.

Bukásának egyedüli oka, hogy az o tette, mellyel bár megmentette az országot a testvérháborútól, egyszersmind ki is szolgáltatta Melindát a bosszúnak. Elvesztette élete legfobb értékét: a szeretett asszony halála vezetett saját megsemmisüléséhez. Így vált a teremtés vesztesévé, további élete értelmetlenné lett.