1. vsz. Megszólítással indul, már megjelenik az egész vers szerkeszto elvét alkotó éles szembeállítás (egyben erkölcsi ítélet is). "Romlásnak indult" -- "hajdan eros". indulatos számonkéro hangnem jellemzi az indítást. ("Nem látod, Árpád népe miként fajul?"). A vers címzettje: a magyar, a nemzet, amelyhez egyes szám 2. személyben szól. Ezzel a mu dramatizált monológgá válik.
2. vsz. A múlt kemény helytállását idézi. Nem idilli aranykor volt, hanem "vérzivatarok" és testvérviszályok dúlták az országot. (Buda vára itt a nemzeti lét, a függetlenség jelképeként szerepel).
3. vsz. Figyelmeztetése szerint ezt a várat szórja el most a jelen, rombolja le a "veszni tért" erkölcs, s az "undok vipera- fajzatok".
4-5-6. vsz. Három versszakon át a múlt bizonyító tényei sorakoznak. Lényege: a nagyság és ero, a veszélyekkel büszkén szembeszálló rendíthetetlenség szilárd alapja a régi erkölcs volt.
7-10. vsz. A következo négy versszak fájdalmas önostorozás, a jelen buneinek itt olvashatjuk legbovebb felsorolását:
- a belso szétzüllést - a tiszta erkölcs eltunését - a gyönyörhajhászó elkorcsosodást - a hagyományok megvetését - az anyanyelv elhagyását. Egyetlen, részletezo hasonlat érzékelteti a lassú halált, az észrevétlen pusztulást. A bunök úgy pusztították el valaha Rómát, mint ahogy a kevély tölgyben lakozó férgek orlik meg a fa gyökereit.
A 11-12. vsz. felkiáltó mondataiban újra a dicso múlt nagysága zeng - Attilát, Árpádot, Hunyadit említve. Egyszerre szólal meg a büszke öntudat és a csüggedt KIbrándulás.
13-14. vsz. Hangváltás következik az utolsó 2 versszakban: az ostorozó kemény ódai hangot elégikus megfogalmazás váltja fel. A költo lemondóan összegzi fájdalmas tapasztalait: játékszerek vagyunk csupán a sors kezében, a hajdani eros birodalomnak példája történelmi szükségszeruséggé emeli a pusztulást.
Az utolsó 2 vsz.-ban a beszélo és a megszólított viszonya megváltozik, T/1 válik uralkodóvá: bizonyítja, hogy a költo végül mégis vállalja sorsközösségét az elsiratott nemzettel.

A magyarokhoz II. Az elso óda pesszimizmusával szemben ebben a kezdeti riadalom a jövobe vetett hitbe vált át.
Történelmi háttér: 1807-ben keletkezett, körülményei:
- a napóleoni háborúk Európát megingató hatása, az ulmi vereség - közvetlen kiváltó oka pedig I. Ferenc császár népeihez intézett kiáltványa A konkrét események fölé nove a vers minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg.
Szerkezetét 2 féle módon jellemezhetjük:
1. vagy egy általánosítást jellemez konkrét dolgokkal, példákkal 2. vagy konkrét kijelentésekbol, példákból von le általános érvényu következtetést
Elso szerkezeti egység: 1-3. vsz. A vers monumentális képekkel kezdodik. Ezek a mitológiai és természeti képek a magyarság veszélyeztetettségének képzetét keltik. A "bús tenger" metafora tragikus érzést visz a versbe, mert a történelem tragikus, a végzet játszik az emberrel. Ezt a történelmi felfogást bizonyítja a 2 vsz. is az ádáz Erynnis, a bosszúállás istennojével.
Az 1-2. sort két jelentésszinten lehet értelmezni:
1, A TENGERREL AZONOSÍTOTT VILÁG ORJÖNG
2, a végzet orjöngését jelképezi. Erynnis muködésének következménye az öldöklés, a háború, a teljes káosz .
Az 1. vsz. általános megállapításait a 2. és 3. vsz. konkrét példákkal bizonyítja. A 2. vsz. felsorolásai a napóleoni háborútól feldúlt világnak a tablóját festik meg. Egy 2 soros összegzéssel, általánosítással zárul az 1. egység, amely nagyon ellentmondásosan értelmezheto:
"A népek érckorlátai dolnek, S a zabolák s kötelek szakadnak." Az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott, államhatárok, törvények, erkölcsök, szokások megváltozhatnak, semmiben nincs állandóság. Ebbol a megrendíto élménybol azonban nem a kétségbeesés fakad, hanem éppen ellenkezoleg: az ábránd és hit, hogy a bölcsen kormányzott hajónk (államunk) "állni tudó" lesz a habok közt. Vagyis nemzetünk, hazánk nem fog elpusztulni, történelmi kivételként kívül marad az örökös változás szükségszeruségén. A hit alapja:
1. a Titusnak nevezett I. Ferenc és a nemzet szilárd egysége, mely orzi a régi rendet 2. lélek s szabad nép erkölcsi-fizikai fölénye, mely csuda dolgokra is képes.
A tenger jelentése ebben a részben tovább gazdagodik. A latin költészet nyomán a hajó és a tenger metaforáját a történelmi viharokban eros kézzel irányított álamként értelmezi Berzsenyi. Az 5. vsz. egy lelkes felkiáltássorban ("Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet, ordítson ..."), E/2-hez intézve: egy emberként szólítja fel Berzsenyi a magyarságot, hogy egységre buzdítson. Ezt egy személyes hitvallás és példaadás követi. Nem a túleroben, hanem az erkölcsben rejlik a népek fölénye.
A vers utolsó 2 sora tömör, epigrammaszeru; 3-szor említ történelmi példát, ezzel is bizonyítja igazságát, meggyozodését. A befejezés tehát erot sugall.
A verset a szabadság verseként is szokták emlegetni (Kodály megzenésítette), mert az utolsó vsz.-ban elszakad a konkrét ( helyi és idobeli) kötöttségektol, és egyetemes erkölcsi tanítást ad. Az Osztályrészem-et a nemesi megelégedettség verseként szokták nevezni, a vers befejezése azonban az elégiák felé mutat. Ezért soroljuk ezt a verset B. elégikus korszakába.
Az 1-2. vsz. hajóképe Horatiustól való: az emberi életutat a veszélyes tengeri hajózással azonosítja. (Az okosan kormányzott hajó a középuta választja). B. csak röviden utal a "szelek mérgére", a "sok ezer veszélyre". Témája a megérkezés, a partra szállás a békés kikötoben. Mondatai: 2-2 rövid kijelento mondat: véglegességet sugallnak. Mind a négy ugyanazt a gondolatot variálja: a megmásíthatatlanság érzetét keltik. Az élet viharain szerencsésen túljutott "heves ifjú" élete fordulópotjához jutott: felnott lett, lezárult egy szakasz az életében. A biztonság jóleso érzése mögött ott rejlik az ifjuságtól való búcsú fájdalma is: ráeszmélés az ido visszafordíthatatlanságára. Ezért a költonek szüksége van az önvigasztalásra, s ezt "boldog megelégedés" illuziójával teremti meg.
Érvei: 1, jómódú földbirtokosi élet
2, a kiegyensúlyozott családi élet boldogsága Mindez azonban egyfajta szembesítéssel történik, (értékszembesíto vers) olyan összehasonlításban, amelyben saját birtokának gazdagsága eltörpül, kiábrándítónak hat az ókori irodalomból ismert görög tájak pompájához képest. A verszakot kérdés (valójában eros állítást tartalmazó felkiáltás) zárja le "kegyes istenimtol kérjek e többet?" Ez a túlzott bizonygatás inkább az elfojtani vágyó elégedetlenség megnyilvánulása.