Ady nemcsak szép versek írója kívánt lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás is, aki a magyarságot európai helyzetének kritikai önszemléletére akarta ráébreszteni. Úgy tört be a magyar életbe, olyan gogös önérzettel, mint akinek eleve joga és kötelessége ítéletet ondani.

Hangja csupa dacos ingerültség. Önmagát különbnek látta mindenkinél, mert benne - véle- ménye szerint - a “magyar faj” és a “muvész” legjellemzobb és legnemesebb vonásai egyesülnek. Büszkeséggel hirdette magáról: o az igazi magyar, Góg és Magóg fia, os Napkelet álmának megvalósítója. Önmítoszában ott élt a tragikus küldetéstudat, a mártírságot is vállaló elhivatottság, de azt is tudta magáról, hogy mint költo sem hasonlítható össze senki mással.
Ennek a hitnek az alapja éppen az volt, hogy átélte és muvészi erovel fejezte ki a lét és a magyar lét minden fájdalmas korlátját, bunét, problémáját. Az új versek elohangja, a cím nélküli, Góg és Magóg fia vagyok én ... kezdetu költemény lírai ars poetica és programadás is egyben. A “nagyvilágot” megjárt, Párizsból hazatéro s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költo lírai vallomása ez a vers: írói szándékainak összegzése ez a vers, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmu kifejezése.

Az elso két versszak hasonló szerkezeti felépítésu: A kezdosorok eroteljes hangütésu kijelentéseit a záró sorok bizonytalanságot tartalmazó kérdései követik, s már a költemény elso felében megteremti a mu egészének egyre fokozódó tragikus-elszánt kettosségét, feszíto ellentétét. A kijelento mondatok szimbólumai csaknem ugyanazt az érzést, élményt szuggerálják: a bezárt, elátkozott, pusztulásra ítélt néphez való sorsszeru kötodést és a teljes azonosulást, az osi múlt vállalását és egyben a közösségbol való kizártság tragikumát. A kérdo mondatok tétova, engedélyt kéro félelmében egyelore csak a hazatalálás, hazatérés nosztalgiája szólal meg, de belevegyül ebbe már valamiféle messiási küldetéstudat, a megváltásnak, a bezártság eltunésének bizonytalan reménysége is.

Szimbólumok tartalmának megközelítése a mai magyar olvasó számára már magyarázatot igényel - Góg és Magóg neve több helyen is elofordul a Bibliában: mindketto az istenellenes, Izraelt próbára tevo pogányság jelképe, de hatalmukat Isten el fogja pusztítani. Anonymus a magyarok oseivel azonosította oket. “Verecke híres útja” egyértelmuen a honfoglalásra utal, Dévény pedig a régi történelmi Magyaro. ny.-i kapuja, határállomása volt: itt ért a Duna magyar területre. Ezeknek az ismeretében tovább bovül az elso két strófa jelképes tartalma: Góg és Magóg népe az ércfalakkal körülzárt, pusztulásra ítélt, az élettol elrekesztett keleti magyarsággal azonos, s a versben megszólaló hangsúlyozza népével való sorsközösségét, különösen az elso sorok végére helyezett nyomatékosított névmással: “vagyok én”; “jöttem én”. kívülrol döngeti a kaput, falat, hogy bebocsássák, hogy elsírhassa népe sorsát. Ezért kíván nyugatról betörni az új idok új dalaival. A jelképek mélyén ott lappang népe megszabadításának, kiszabadításának vágya, új élettel, éj kultúrával való megváltásának óhaja, reménye is. Szembekerül az elso két versszakban a hiába és a mégis: a küldetés hiábavaló reménytelensége, de az ebbe beletörodni nem tudó, nem akaró, szembeszegülés daca. S ellentétben áll a cselekedni vágyó “én” s a cselekvést megakadályozható “ti” is. Ezek az ellentétek lendítik tovább a költeményt, s a belso feszültség a régi magyar történelembol vett szimbólum ok révén inkább elmélyül és kibontakozik.
A “ti” tartalma a jelképrendszerben körvonalazódik: az énekes Vazult eltiporni akaró durva eroszakkal, az új dalokat elátkozó Pusztaszerrel, vagyis a jelen minden haladást gátló hatalmával azonosul. Ezzel a hatalommal száll szembe - még ha reménytelenül is - a lírai én elszántsága. - A 4. vsz.-ban a “de” ellentétes kötoszó után háromszor hangzik fel a “mégis”, megszólal a lázadó eltökéltség, mely nem engedi eltiporni, elhallgattatni magát. Halmozott állapothatározókban kifejezett, vállalt szenvedés és a kétely ellenére is diadalmasan, jövendölésszeruen szólal meg a remény: Az új szárnyakon szálló dal végül mégis gyoztes, új és magyar lesz. A költemény egyik kulcsszava a hatszor ismétlodo “új”, ez a szó azonban nem a nemzeti hagyományokat tagadja. A vers egész jelképrendszerébol kiderül ugyanis, hogy a költo a nemzeti múlt vállalása mellett érvel, s a jövo fejlodését összekapcsolja a múlttal. A hiábavalóság élménye s ennek ellenére a mártíriumot mégis vállaló elszántság szólal meg A magyar Messiások c. költeményben. A nyolcsoros versbol árad a fájdalom: a költo átérzi a magyar Messiások tragédiáját. Ezt a tragikus elbukást fokozza a kétszer eloforduló “ezerszer” számhatározó eros túlzása, a szóismétlésekbol fakadó rímek fáradt egyhangúsága. A második strófa sem hoz feloldást; nem csak megokolja, hanem el is mélyíti a reménytelenséget s a céltalanságot: a megváltódás vágyát hangsúlyozó üdv szót rögtön a nincs követi, a tevéssel pedig a semmi kapcsolódik össze. A magyar Messiások sorsa a meddo áldozat, a magyar sivatag halálra ítél minden megváltási szándékot. A szomorúság mélyén azonban fölfedezheto a konok mégis - morál: a bukások ellenére a magyar Messiások újra meg újra, ezerszer is vállalják a megváltást ígéro küldetésüket. A strófák végi ráüto rímek poétikailag húzzák alá ezt a meg nem hátráló bátorságot. Az új versek legelso költeményének önérzetes, profetikus hangjára rímel a kötet záródarabjának, az Új vizeken járok c. muvészi öntudata. Önmagával szemben a legmagasabb igényt állítja fel. Élete nagyszeruségének és sorsszeruségének érzése szólal meg itt is, mint oly sok költeményben.